Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Megállapodást kötött a MOL-Csoport a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalattal. Az olajtársaság ugyanakkor azt mondta: nem elégedettek.
Szerző(k): Z. B.Körülbelül 60 ezer forintnyi értékben kell vásárolni ahhoz, hogy a kedvezményt maximálisan kihasználhassák a nyugdíjasok.
Szerző(k): Z. B.A horvát parlament szerdán megvonta Josip Dabro volt mezőgazdasági miniszter mentelmi jogát, aki azt követően mondott le, hogy nagy vihart kavart videofelvétel jelent meg róla.
Szerző(k): Z. B.A bíróság jogerős ítélete szerint minden jogszabályi előírásnak megfelel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampuszának építésével összefüggésben kiadott bontási engedély – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Szerző(k): Z. B.A J. C. néven azonosított gyanúsított elleni bizonyítékokat most értékelik az ügyészek, és csak aztán dől el, hogy bíróság elé áll-e.
Szerző(k): Z. B.Félbeszakadt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése a korábbi szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint miatt. A Fidesz-KDNP frakció kezdeményezésére 15 perc szünetet rendelt el a főpolgármester.
Szerző(k): Z. B.Egyre több üzletben árulják Lengyelországban a dubaji csokoládé mintájára készülő dubaji fánkot. Az édesség nem éppen olcsó, de az emberek megőrülnek érte.
Szerző(k): Z. B.